Megyei rendőrségi körkép
Beküldte szerk -
Több ittas vezetőt is elkaptak az elmúlt napokban a megyénkben szolgálatot teljesítő rendőrök, ezenkívül lopások és betörések miatt keresték fel az illetékes kapitányságokat.
Szerdán késő este, kevéssel a vasúti szolgálattevő bejelentése után állították meg azt a sofőrt, aki teherautójával megrongálta Pápán a textilgyári sorompó egyik villáját és megállás nélkül továbbhajtott. A szolgálatban lévő rendőrök, miután a szondáztatás pozitív eredményt mutatott előállították a szemlátomást ittas férfit. A 36 éves kecskeméti illető azt nem tagadta, hogy ivott, ám a rongálással kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a vasúton átkeltében hallott koccanó hangból nem gondolt arra, hogy kocsija a gyalogoskorlátnak, illetve sorompóvillának ütődött, és ezért nem állt meg.
Csütörtök hajnalban Várpalotán is előállítottak egy 52 éves férfit. Bár az illető autójával nem okozott balesetet, a jogosítványát tőle is elvették, és vele szemben is ittas járművezetés vétsége miatt indítanak eljárást.
Legalább 120 ezer forintnyi értéket vitt el az a strandtolvaj, aki szerdán délután egy balatonfűzfői strandon egy csupán percekre gazdátlanul hagyott hátizsákot vett észre. A sértett feljelentésében a 25 ezer forint készpénzen kívül különféle személyes iratok, mobiltelefon és videokamera is szerepel.
Utastérben hagyott mobiltelefon és hordozható discman-ért törtek fel egy német rendszámú Audi 80-ast Balatonfüreden.
Egy kedd délután és szerda reggel között Révfülöpön történt betörés is szerepel a tapolcai kapitányság eseménynaplójában. A sértett szerint az ismeretlenek fűkaszát, ruhaneműt, és étkészletet vittek el, összesen több mint 300 ezer forint értékben.
Mintegy 50 ezer forintos kárt okoztak azok az ismeretlenek, akik ma hajnalra feltörtek egy újságos pavilont a pápai piactéren és legalább 15 karton cigarettát vittek el.
Tűzszerészek semmisítették meg Balatonfőkajár határában azt a 110 milliméteres lövedéket, amelyet a faluban folyó csatornázási munkák közepette emelt ki egy markológép szerdán délelőtt.