Szemtanúk segítettek
Beküldte szerk -
Cserbenhagyásos baleset történt péntek délután Nagyvázsony és Tótvázsony közötti főúton. Egy Veszprém irányába tartó MAN típusú teherautó közel 100 km/h sebességgel egy több járműből álló kocsisort előzött, amikor szemben felbukkant egy autó. A frontális ütközést elkerülve a teherautó sofőrje gyorsan jobbra húzódott, közvetlenül egy Fiat Stilo elé. A manőver közben kocsija jobb hátsó kerekével százezer forintos kárt is meghaladó sérülést okozott a személyautón. A sértett a kiérkező helyszínelőknek csak részinformációkkal szolgált a platós járművel kapcsolatban, azonban egy hölgy, aki látta az esetet, a teherautó után eredt és lejegyezte a rendszámot, majd hívta a rendőrséget. Nem sokkal később egy férfi telefonált a főkapitányság ügyeletére, aki a balesetet követően a teherautó után haladt egészen a hajmáskéri benzinkútig. Itt igazoltatták a kék színű MAN 66 éves sofőrjét, aki kizártnak tartotta, hogy sérülést okozott volna a Fiatban. A rendőrség sokat köszönhet a két egymástól független szemtanúnak, hogy a sértettel megegyező vallomásuk birtokában a fonyódi T. S. ellen cserbenhagyás vétsége miatt indított eljárás a megalapozott gyanú talaján áll. A gyanúsított szabadlábon védekezhet. A maximális büntetés egy év szabadságvesztés, de mellékbüntetésként hosszú időre bevonhatják a jogosítványát.