Tizenhárom év telt el az egypártrendszer bukása óta. (Rendszerváltozás, rendszerváltás, gengszterváltás… ki-ki döntse el.) Azóta a sajtó független, vagy legalábbis annak hiszi magát. Igaz, a regi cenzorok nyugdíjba vonultak vagy új zsíros állásban növesztik a seggüket, de beszélhetünk-e tényleg független sajtóról?

Az alkotmány leszögezi: a sajtó független, azt cenzúrának alávetni tilos. Pedig a cenzorok itt vannak közöttünk. Bármilyen furcsa is, a legfőbb cenzor maga a szerkesztő. Bizarr, de természetes dolog ez, egészen addig, amíg a lap szellemisége a függetlenség keretén belül mozog. Ha végigtekintünk napjaink országos sajtóján, egyértelmű, hogy a különböző pártvonalak világosan kirajzolódnak. Ez pedig magával hozza a belső cenzúra meglétét. Pártfőmuftik, keretlegények, karrierlovagok, ejtőernyős hernyók határozzák meg, mi az irányvonal, hogyan kell tálalni a valóságot.

A politika, a hatalom, a pénz… gátolja a hiteles tájékoztatást. Naponta legalább három újságot kell venni, hogy az ember kihámozhassa az igazságot, bár lehet, hogy a végére már csak hírek egyvelege lötyög a fejében. Az utóbbi évtized az ezerarcú cenzúra meghonosodásának időszaka volt. A különböző elvárásoknak megfelelni akaró újságírók olyanok, mint a klasszicista drámaírók: megkötött lábbal táncolnak.

A sajtó szabadsága megegyezik a póráz hosszával. Annak egyik végén az újságíró, a másik végén a megrendelő – egy párt, egy önkormányzat, egy gazdasági társulás, egy egyház, egy személy. A tájékoztatás mellett a véleménynyilvánítás addig elfogadható, amíg a laptulaj érdekeit nem sérti. Azt mondják erre, ez mindig így volt? Amióta világ a világ? Lehet, de ez nem jelenti azt, hogy ez így jó.

A hagyományos sajtó mellett valami új van születőben: az internetes médium. Itt is megfigyelhető, beazonosítható a pártosodás, az érdekcsoportok gátlástalan nyomulása, mégis magában hordozza a sajtószabadság lehetőségét. Miért? Mert költsége töredéke a hagyományos sajtóénak, így a kényszerbehódolások, mélynyalások könnyebben elkerülhetők. Elég pár elszánt ember, és máris napvilágot láthat a független vélemény, amitől aztán a beparáznak a pártguruk

Hol kezdődik és hol végződik a sajtó szabadsága? A szabad és független újságírónál. De hogy lehet egy újságíró szabad, ha a nyakán a póráz? Csak úgy, ha biztos egzisztencia mellett forgatja a tollát, veri a billentyűzetét. Tehát az „amatőr”, „másodállású” újságírás a sajtószabadság letéteményese? Valószínűleg igen. De mi van, ha az amatőr profivá akar válni? Ránkkacsint a 22-es csapdája? Avagy ne jöjjek megint a negatív hullámaimmal?