Megérkeztek a bajor vendégek a Balatonhoz

A tavalyi év hasonló időszakához képest több a külföldi vendég a Balaton északi parti kempingjeiben és amennyiben kedvezőek lesznek az időjárási viszonyok, akkor újabb két héttel meghosszabbodhat a nyári szezon. Beigazolódtak a várakozások, és a múlt hét végén megjelentek a régen várt német turisták is, akik felváltották a távozó dán vendégeket, ugyanis náluk augusztus elsején megkezdődött az új iskolai év, így nem érte meglepetésként a kempingeket működtető Veszprém megyei vendéglátókat az északi turisták távozása. Az eddigi adatokból kiderül, hogy júniusban és júliusban a vártnál több holland, belga és dán turista tartózkodott a részvénytársaság által működtetett kempingekben, jelenleg pedig már biztosra vehető, hogy sokan érkeznek majd az északi partra a szomszédos Ausztriából is, közölte az MTI-vel Vágó Ágnes, a veszprémi Balatontourist Rt. kommunikációs osztályvezetője. (mti)

Rovat: