Múlt héten pénteken, a nyári buli-özönre való tekintettel, Balatonfűzfőn is végre történt valami. Bár az eső lába ott lógott a fejünk fölött én mégis izgatottan vágtam neki a nem mindennapos, sztárokat is felvonultató strandos mulatságnak. Az évente megrendezett nyáresti buli idén a Summer Night Party nevet kapta, helyszíne pedig a Fövenyfürdő volt.

Azt hiszem, nyugodtan nevezhetem magam e tekintetben rendszeres strandbulizónak. (Nincs nehéz feladatom, hiszen Fűzfőn nem sok rendezvény érinti a magamfajta fiatalokat.) Lelkesen érkeztem a helyszínre „BULI VAN!!!”, természetesen már nyolckor ott toporzékoltam, hogy engedjenek be! Örömteli kitöréseim azonban hamar alábbhagytak. Éppen akkor, amikor Demjén Rózsi bá ugrott fel a színpadra (egy szál mikrofonjával, meg pár színes lámpával a feje felett)!!! Fellépése különleges volt, bele adott apait-anyait: tátogott ezerrel, kalimpált a kezeivel és teljesen átadta magát sztárságának. Minden nagyobbnál nagyobb slágere elhangzott isteni torkából.

A Szerelemvonat közben gondoltam, inkább feltérképezem, mi a felhozatal szomjúság-enyhítők ügyében. Egyébként az úgy 500-600 „lelkes rajongó” is inkább az alkoholt, mint Rózsi bá zengő magas C-it szívta magába.

Úgy tíz óra környékén Demjén befejezte produkcióját, átadta a mikrofont a Desperado nevű bandának, akik még tovább fokozták a hakni-műfaj tökéletes hangzását. Női „énekesük” annyira profi előadóművész, hogy saját hangját is képes volt eltorzítani, ezáltal az tökéletesen úgy hangzott, mint a rádióban. Szerencsére néhány új dalt is bemutattak az összegyűlt emberseregnek, melyeknek szövege elgondolkodtató, zenei világa pedig ismerős volt (korábbi slágereikre emlékeztetett). A basszus azonban olyan erős volt, hogy még mindig érzem a fülemben…

A váltóbotot ezután a V-Tech nevű duó kapta meg, akik kicsit bátrabbak voltak, a tejtermékes-csávó (Tejföl? Kefír!) néha önállóan is énekelte a sorokat. Fellépésük kifejezetten rövid volt, hamar felidézték sláger(gyanús) számaikat.
Miután érzékeny búcsút vettünk tőlük, szomorúságunkat fizetett táncos lányok és hangulatmesterek próbálták enyhíteni. Nem kellett volna: engem valahogy nem dob fel egy Mauglira hasonlító férfi látványa, amint rángatózik a lányoknak.

Éjfél körül megérkeztek az est fénypontjai(nak szánt „sztárok”): Dopeman és Majka. Na ők aztán szerették hallatni saját hangjukat, „csá”-kat ordítva pattantak a színpadra. A rapba foglalt mondanivalójuk is sokatmondó volt, a „megba..lak, amikor akarlak” refrén és a „kiba..ott Balatonfűzfő” többszöri elhangzása után azonban már nem bírtam idegekkel, és inkább elhagytam a helyszínt.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy lehet, csak az én ízlésem nem bírja azt, ha valaki haknizik vagy ocsmányul beszél. (Én valahogy nem tudok annak csápolni, aki azt énekeli, hogy „megyünk lopni”.) Azt azonban még nagyobb problémának tartom, hogy ezek a „sztárnak” nevezett emberek nem érzik annak szükségességét, hogy igényes, színvonalas műsorral szórakoztassák közönségüket (akik ezért a mutatványért 1300 Ft-ot csengettek ki). Vagyis egyszerűen énekeljenek, ha egyszer énekesnek tartják magukat!!!

Vagy a közönség igényli ezeket a gagyi hakni-bulikat? És a trágár beszéd is művészet?