A világosságnak és a melegnek is adatott lendület avagy tehetetlenség. Habár nappalaink hossza fogyatkozni kezdett, a nyár duruzsol mindenütt: holdas, Rák-beli foncsorfrász.

A Csíziók, amelyek közül az első a XIII. században született, telistele regulákkal, tudomány előtti tanácsokkal erre az évszakra is: „Most aratok és szénámat takargatom,/ A mi nedves benne, fölfordíttatom,/ Ím a Kanikulák ránk igen erölködnek,/ Magamra azért jobb gondot viselek.” Veretes nyelven iskolásan, deákosan rendbe szedett tanácsok figyelmeztetnek, hogy a vérpezsdítő hőségben is inkább a hangya-modellt kövesse az ember. A bőségben is a szükségre gondoljunk?

Szó mi szó, a következő foncsorfrász épp ez a szűkkeblűség: amikor a mély völgyek alját is beragyogja a dél, akkor is az éjfél hidegére ügyelj! Ha örömödet szelídíted, bánatod is lanyhábban kísért majd.

Már a fogantatás pillanatában a megszületendő pusztulására gondolni? Furcsa rátartiság Péter-Pál mindig bíztató napja, Sarlós Boldogasszony ideje után.

Ellenben az elgondolkodtató, hogy mennyivel többet tudott a földműves a világról a Csíziók korában. Egész évben addig élte világát, amíg a Nap látni engedte, napnyugtától napkeltéig viszont minden időt az álomnak és pihenésnek szentelt. Tudta: a nyár a dologidő, a tél az erőgyűjtésé; ünnepeinek helye is a csendes áhítat közegébe kívánkozik.

Ím a Kanikulák ránk igen erőlködnek. Szent Jakab a társzekéren zötyög egy dűlőúton.