„Nem egyszerűen arra van szükség, hogy rendben legyen a gazdaság és rendeződjenek a viszonyok emberek és emberek, valamint a központi hatalom között, az országok között, hanem az ember vágyik az értékekre, a művészetekre is. Ideje ismét kimondanunk, hogy a szép, az esztétikum, a művészet az ember igénye.” (Hiller István, NKÖM)

Mivel jómagam is embernek tartom magam, meglátogattam a Vass-gyűjteményt. Lévén, hogy amolyan „festő-buzi” vagyok, egyszerűen imádom a képzőművészetet, így művészet iránti igényem is akadt, és a gyűjteményben szereplő mézesmadzag-nevek ellenállhatatlanok (csak egy párat említenék: Barcsay Jenőt, Korniss Dezsőt, Gyarmathy Tihamért, Lossonczy Tamást, Deim Pált, Hencze Tamást, Nádler Istvánt, Bak Imrét, Konok Tamást, Molnár Verát, a 35 képzőművész közül), ezért vágytam az értékekre, művészetekre.

Kicsit bántott, hogy nem tudtam rendbe tenni a gazdaságot, valamint a központi hatalom és az emberek viszonyait. Országokról nem is beszélve. De én csak egy ember vagyok, nem miniszter. Én nem szolgálok, engem szolgálnak.

Vass László, ez az európai cipészmester, páratlan gyűjteményt hozott össze, gondolom, mert a cipő amúgy páros. Amúgy szűkmarkú városunk pedig páratlan megértéssel és támogatással pátyolgatta az álmot, remélem mindannyiunk örömére.

A Várgaléria létrehozása páros sikertörténet Veszprémben: konstruktív és absztrakt. Mert a haladást szolgálja, de a valóság összefüggéseivel nem igen törődik. Ugyanis félek, valódi közönségsikert nem „magasművészettel” lehet elérni, félek az „utca embere” nem vevő erre, s nem is érti. Amúgy kíváncsi lennék, a kiállítást látogatók, méltatók közül hányan hallottak a Gresham-körről, az Iparterv-csoportról, vagy az Európai Iskoláról. De ez nem baj. Az sem, hogy nyitás óta mindennapos javítási munkák nehezítik a kiállítás megközelítését, hol a parketta púposodik, hol burkolatkövet szabnak a bejáratban. A határidőre nyitásnak mindig ára van.

Nem, a baj a mi készülékeinkben van.