Véget ért a Tánc Fesztiválja. Láthattunk egy keresztmetszettet, hogy hol tart ma a táncművészet, láttunk utcatáncot, Bolero-t (ahol azért a kutya hiányzott a gyerekek mellől), még 2 mozdulatot, sziklarajzokat, csoportvetítést mint terápiát, barbárokat, gördeszkákat, angyalokat téren, etnosztriptízt, széki chippendale-t, embert 2in1-ben, feketébb zajokat, egyiptomi japánokat, amatőrszínjátszást, virtuális szajhákat, és nem utolsó sorban rossz döntéseket.

Általános döbbenet kísérte a zsűri döntését mind a szakma, mind a közönség részéről. Az első és talán legfontosabb furcsaság az volt, (csak a vájt fülűeknek tűnt fel), hogy nem adták a ki a fesztivál fődíját, hanem mint bizonyos fekália a fűben, lapult a legjobb koreográfia díja. A komplexitásáért Goda Gábor vehetett még át díjat. Most akkor az a kérdés, melyik a fődíjas? A zsűri minden döntése erősen megkérdőjelezhető, köszönő viszonyban sincs a várakozásokkal.

Eddig úgy gondoltam(tuk), hogy a táncszínház lényege mégiscsak valahol az, hogy bejön egy vagy több táncos, és a testével elmesél egy történetet, vagy kifejez valamit. A zsűri nem ezt díjazta, és arra unszolja döntésével a társulatokat, hogy vetítsenek, árnyjátsszanak, szöveget mondjanak, vagyis a történetet vagy érzést ne a testükkel fejezzék ki, hanem mindenféle segédeszközzel, mert ettől „komplexebb” lesz. Szerintem ez a tánc halála.

Még érdekesebb a Postscriptum-díj története. Már harmadszor ítélik oda, és eddig véletlenül mindig a valóban legjobb előadás nyerte, mint valami vigaszt. Idén sem történt ez másként, mert ismerőseim egybehangzó véleménye szerint a Közép-Európa Táncszínház Barbárok című előadása (Horváth Csaba koreográfiája) volt a legjobb fesztiválelőadás. Csak felmerül bennem a kérdés: mi a pállott pöcköt csinál a zsűri, ha a szakmaiatlan döntéseiket évek óta korrigálni kell egy szakmailag lényegesen megalapozottabban odaítélt díjjal? A nézőtéren elhangzott, ideje lecserélni a zsűrit. Nem csak ott kellene, hogy ez elhangozzon!!!