Egy kis szünet után ismét hallatott magáról városunk kiváló rockzenekara, a Without Face. Most már Angliában turnéznak. De meséljenek inkább ők az élményekről.

Halihó otthon! Íme nem feledkeztünk meg a beszámolóról, ezúttal egy nottinghami könyvtárból írunk.

Egy szép napon arra ébredtünk, hogy az összes cuccunk be van pakolva táskákba meg dobozokba, és marhára be vagyunk szarva, fogalmunk sincs, hogy most mi lesz meg hogyan, lelkileg totál össze vagyunk törve, merthogy este jön a busz, és nekünk mindent itt kell hagynunk, rokonokat, kutyát, hazát, barátokat... De azért nem hátrálunk meg, mert tisztában vagyunk vele, hogy vagy megyünk, vagy sosem lesz belőlünk semmi, hogy egyszerűen fejezzem ki magam. Saszától (WF billentyűs-mester) is el kellett búcsúzni, ugyanis most nem tudott velünk jönni tanulmányai miatt (megjegyzem, szerencsére azóta már majdnem úton van).

A határon várt minket az első buktató. Hajnali 5-kor érkeztünk Hegyeshalomra, ahol szerencsétlenségünkre felébresztettük a vámos-urat, aki kijelentette, hogy nem hajlandó lepecsételni a hangszer-kiviteli engedélyünket. Csak. Így aztán azzal a lendülettel visszafordultunk Magyarországra, elindultunk a legközelebbi kis szlovák határhoz, ahol sikerült kijutnunk…

Este ott aludtunk az ex-WF-gityos Incho-nál Belgiumban, ahol a kedves sofőrünk kijelentette, hogy úgymond elege van belőlünk, nem fuvaroz bennünket, csak a megállapodáson felüli plusz összegért. Végül is megegyeztünk vele, hogy elvisz minket Nottingham-be, aztán visszajön.

Másnap 2 órás késéssel érkeztünk Dover-ba (technikai hiba a kikötőben), de meg reménykedtünk, hogyha gyorsan végzünk a határon, akkor talán egy kis késéssel odaérhetünk a bradfordi Balsagoth / Sabbat / WF koncertre. Udvarias mentegetőzések közt közölték velünk, hogy mivel bombariadó volt a határátkelőnél, van nemi torlódás. Hat lengyel turista busz állt előttünk az Other Nations sorban némi torlódás címen. Ennyit az esti koncertről.

Nottingam-ben megismerkedtünk Lee Barrett mesterrel, az Elitist (a banda angol kiadója) főnökével, másnap reggel pedig beállítottunk az Earache (a fő-fő-kiadó) irodába, ahol nagyon kedves és segítőkész jóemberekkel találkoztunk, akik azon nyomban elkezdtek nekünk ház után telefonálgatni. Elmeséltük a buszos sztorinkat, mire azt tanácsolták, hogy inkább küldjük haza a palit, menjen csak, amerre lát, és pakoljuk fel a cuccainkat az irodába arra a néhány napra, amíg nincs lakásunk. Hát így történt, hogy a Without Face zenekar beköltözött az Earache Records Ltd. irodájába, kicsit több mint pár napra. Elkezdtünk ugyanis lakást keresni, de először nem találtunk, aztán mindenfele munkapapírokat, meg bank adatokat követeltek tőlünk, végül meg nem akartak zenekarnak házat kiadni, merthogy azok szétszedik meg lerombolják meg felégetik…

Szerencsére más dolgunk is volt, nem csak házat nézni. December 4-én az Opeth vendégeként léptünk fel a Decapitated-del egyetemben a londoni Mean Fiddler klubban. Elég keveset mondok azzal, hogy izgultunk. Ráadásul volt egy kis késés is, így kb. 10 percünk volt beállni, aztán meg volt egy kis időnk rágni a körmünket az öltözőben a Decapitated társaságában a 7.45-os kezdésig - merthogy itt ilyenkor kezdődnek a koncertek. De a buli nagyon jól sikerült, mi magunk, meg a kiadó is meglepődött a dolog sikerén. Végül is ez volt az első angliai koncertünk, és nagyon bejött a zene az embereknek. Fantasztikusan éreztük magunkat a sok levegőbe repülő angol kéz láttán.

A koncert után visszaindultunk Nottingham-be, mákunkra az ifjúsági szálláson még ébren volt a portás. Másnap újra lakáskeresés… de ez már új történet…

A következő jelentkezésig:

Julie - Without Face (julie@withoutface.com - www.withoutface.com)