Egy közel a hatvanhoz járó férfi Veszprém felé jövet eldöntötte kocsijában: egyedül ül le a rá váró közönséggel szemben, felkészült kérdezőpartner nélkül. Úgy érezte, jó formában van, történetein mosolyogni, némelyiken tán nevetni is fognak. Verseit értik s értékelik, és talán a tisztelet tapsával is megajándékozzák majd az est végén. Talán.

Nyílt, közlékeny bevezetővel indít, nem sieti el. Érezteti velünk az évek alatt felszedett bölcsességet, amit mint ember és mint tanár szerzett meg. Mondatait megválogatja, mégsem lassú a bemutatkozása.

Belül talán biztatja magát, lehet ez az utolsó est, ahol rá kíváncsiak. Meg kell mutatnia a személyiségét, amivel könyveket, verseket papírra vetett, s az egyéniséget, amely nem észlel se kritikust, se olvasót dolgozószobájának aktivitásában.

Egy kötetet vesz kezébe. Büszke rá. Talán a versekre, lehet, a publikálásra. Mielőtt felnyitná elmereng: „Tudják - szól hozzánk -, Európában egy felolvasás bármennyire hosszúra nyúlik is el, a közönség kivárja a végét, mert megtisztelik ezzel a vendéget, még ha a felolvasott művek nem is nyerik el a tetszésüket”.

Felkészült. Kis papírcsíkokkal jelölte meg költeményeit egy furcsa rendszer szerint. Néhány korty víz után nyitja fel a kötetet. Belevág. Időt nem hagyva sem a vers végi pontnak, sem nekünk. Kapkodni kezd. Egyszerre szeretné nekünk mind a verseket, mind pedig az aktuális sorban szereplő érzést elmesélni. Megjegyzésekkel akarja megértetni velünk akkori gondolatai helyességét, jóságát.

Az utolsó papírcetlit is az asztalra veti, amikor ismét felnéz ránk. Mennyi idő telt el? - kérdezi magától. Tudja, hogy elsiette. Zavarban van. Talán először érdekelni kezdi, mire is gondolunk. Egy feltett kérdés menti meg. Válasza jó, mégis érzi, a hangulatot már nem tudja eljuttatni újra az érdeklődés irányába.

Hazafelé tart már. Töpreng. Egy beszélgetőtárs talán átsegítette volna a saját maga által felállított akadályokon. Amennyire a biztonságát jelentő öv engedi, kihúzza magát. Hangosan megjegyzi: „Túl szorosra húztam.” Saját hangjának hallatán újra élénk lesz. „Én legalább megpróbáltam. Lehet pusztán kíváncsiságból. Lehet azért, mert eddig az estig mindig jól sikerült, de én megpróbáltam, és meg is csináltam”. Utolsó gondolatát a felhangosított rádió mellett, némán ejti ki: „Talán, ha többet meséltem volna magamról. Talán”.