Adyra emlékezünk, születésének 125. évfordulója alkalmából. Így a VMK-ban, november 21-én, csütörtökön emlékülést tartottak ennek örömére. Az előcsarnokban szép számú közönség gyűlt össze. Már csak ezért is érdemes lett volna színvonalas rendezvényt kerekíteni ebből az estéből.

A VMK-ban négy előadás – és Praznovszky Mihály elnök – várta az érdeklődőket. Dr. Ferenczi László irodalomtörténész kedvesen, kapkodón, csapongón, összeszedetlenül beszélt Ady kortársaihoz kötődő személyes élményeiről, a francia nyelvű belga irodalomról, majd 15 perces bevezetés után, előadása felénél rátért témájára, majd pedig ott folytatta, ahol abbahagyta. Ha nem csupán 30 percben határozták volna meg az előadás időtartamát, Ferenczi László bizonyára rengeteg érdekességgel szolgálhatott volna számunkra, ám így a részinformációk és a kifejtetlen gondolatok furcsa egyvelegként álltak össze (bennem).

Dr. Gintli Tibor irodalomtörténész Ady motívumrendszerét boncolgatta, s míg Ferenczi professzor túl sokat (sokrétűen) kívánt elmondani, addig ő egy doktori disszertáció töredékét igyekezett megosztani a közönséggel. Egyetértvén az előtte szólóval abban, hogy Ady motívumaiból nem lehet csupán egyet kiemelni, s azt az életmű középpontjába állítani, az életmű mellérendelő strukturáltságát fejtegette. Sajnálatos módon nem lépte át a közte és a közönség között lévő egyre mélyülő szakadékot, egy igazi tanársegédhez méltón az előre felvázolt úton haladva igyekezett egy egyetemi előadásrészlettel lekötni a nagyrészt laikus közönséget.

Ugyanis a nézők elég komoly része középiskolás diák volt, s ezért a két utolsó felszólaló előadása még kellemetlenebb helyzetet teremtett. Horváth Szilveszterné általános iskolai és Horváth Judit középiskolai tanár előadása leginkább egy pedagógiai konferencia módszertani szekciójába illett volna, semmiképpen sem egy emlékülésre. Ez persze nem az ő hibájuk, sokkal inkább a rendezőké. Mert miért is megy el az irodalomszerető polgár egy ilyen rendezvényre? Hogy valami érdekeset, újat, fogyaszthatót kapjon.

Az egyre fogyó közönséget nézve az jutott eszembe: talán Ady suhant volna el legelőször innen a legközelebbi kocsmába egy hűvös kisfröccsre.