Az utóbbi időben nagyon előre tört a heavy metal skandináv hulláma. Elég, ha a három finn csapatra, az opera énekesnővel dolgozó Nightwishre, a virtuóz hangszeres tudást felvonultató Stratovariusra, vagy az ultra gyors metalt játszó Sonata Articara gondolunk. De nagyon népszerű a mostanában progresszív hangokkal kísérletező norvég Amorphis, vagy a tradicionális fémzenét játszó svéd Hammerfall is, amelynek a napokban jelent meg a negyedik stúdió albuma Crimson Thunder címmel.

Az eredetileg hobbizenekarnak induló banda az új lemezen sem szakított a metal gyökereivel. Viszont az irányzaton belül mindenképpen változások mentek végbe zenéjükben. Először is egy kicsit lelassult a muzsika, ugyanakkor dögösebben nyomják a fiúk a fémzenét. A második jelentős változás a klasszikus kórus-részletek megjelenése, amely a néhai remek német csapatot, az Acceptet juttatják eszünkbe. Maradt viszont a magas hangfekvésű, tiszta szólóének, és az elsöprő, virtuóz, helyenként szintén klasszikus zenébe hajló gitárjáték.

Szólnék külön is néhány dalról. A nyitó nóta, a Riders On The Storm (nem azonos a Doors legendás dalával) méltóságteljesen hömpölygő, gondosan kidolgozott felvétel. Ahogy az előző albumokon megszokhattuk, a Crimson Thunderon is van egy slágergyanús dal, a Hearts On Fire, ami kiválóan alkalmas a közönség megénekeltetésére a koncerteken. A címadó szerzemény szintén az Acceptet juttatja eszünkbe. Azért a speed metalról sem feledkeztek el Oscar Dronjakék, hiszen a The Edge Of Honourban úgy zakatol a két lábdob, hogy Balázs Pali biztosan elhagyná gondosan bedauerolt szöszi fürtjeit, ha hallaná. A líra most is erős oldala a zenekarnak, hiszen a két utolsó felvétel, az In Memoriam és a Heroes Return e gondolat jegyében fogantak.

A Hammerfall új lemeze kiváló heavy metal muzsika. Aki tavaly látta őket a Petőfi Csarnokban vagy a Szigeten, meggyőződhetett róla, hogy a színpadon is kitűnő munkát végez a csapat. Éppen ezért nagyon várom a következő fellépésüket, amely januárban lesz ismét a PeCsában.