Keresztes Jánost több év óta ismerősként köszönthettük a veszprémi Petőfi Színház deszkáin. Az évadzárón azonban ő is megkapta azt az egy szál virágot, amellyel elbúcsúztatták a távozó tagokat. S hogy most mégis a veszprémi színház kapcsán vele beszélgetünk, nem a véletlen, őt kérték fel ugyanis a színház PR-menedzserének...

Index: - Hogyan fogadtad a felkérést?

K.J.: - Egyértelműen meglepett. Érdekes helyzet alakult ki azzal, hogy miután színészként elbocsátottak, három hónap múlva felkértek PR-menedzsernek. Amikor az igazgatóság először döntés elé állított, vállalok-e pár mondatos szerepeket a következő évadban, nehéz volt úgy elutasítani őket, hogy a ki nem mondott vélemények ne törjenek felszínre. Ilyenkor az ember könnyen felégethet maga mögött mindent, de szerencsére nem vagyok ilyen típusú, így megőriztem higgadtságomat és könnyedén búcsúztam.

Index: - Mégis hogyan?

K.J.: - A megbeszélést követően még három hónapnyi próba-előadás volt előttünk, ezért kitaláltam egy vicces dolgot. Egy tőlem nem megszokott, bársony sapkát tettem a fejemre, hogy ne a sajnálkozással, hanem ezzel a sapkával foglalkozzanak a többiek. Az ötlet végül is bevált. Azért sem volt annyira nehéz elviselni a hírt, mert meglepő módon számos állásajánlatot kaptam.

Index: - Megszoktad már az új foglalkozásodat?

K.J.: - Kicsit még furcsa. Egyrészt idegenkedve fogadom, túl hivatalosnak tűnik, másrészt azonban valamennyire hasonlít a színészetre, mert itt is és ott is az ember és ember közötti kapcsolatra kell figyelni, csak most egy kicsit más megvilágításból.

Index: - Nem hiányzik a színpad?

K.J.: - Pillanatnyilag nem. Március elején egyébként már elterveztem, hogy mihez kezdek a színház nélkül. Sok dolog van, amit fontosnak tartok, és amelyekre most legalább jut majd időm. Szabadabb vagyok, hiszen az életemet nem a színház, a műsorterv, hanem saját magam határozhatom meg; az új tevékenységem kötetlen munkaidős!

Index: - Mi a konkrét feladatod, mint PR-menedzser?

K.J.: - A Petőfi Színház arculatának kialakítása, a közönséggel, a sajtóval való kapcsolattartás. Ám igazság szerint nem a színháznak, hanem a színészeknek van szükségük menedzserre, mert ők azok, akik segítségével, közvetítésével kialakul a színházról is egy kép. Fontos, hogy a közönséget is tájékoztassuk az itt folyó munkáról, az egy-egy produkció mögötti sikerek és kudarcok sorozatáról, az összehangolt munkáról. Emellett szeretnék az előadásokról több fotóanyagot készíttetni.

Index: - A közönséggel való kapcsolattartást hogyan képzeled el? Elsősorban az egyetemistákra gondolok. Hogyan lehet őket megszólítani és behozni a színházba?

K.J.: - Úgy gondolom, hogy az egyetemistákat nem az előadásokra kell behozni, hanem meg kell teremteni azokat a fórumokat, ahol kötődést alakíthatnak ki a színház, a színészek felé. Hiszen mindenki szívesebben néz meg egy olyan előadást, amelyben az ismerőse szerepel! Persze ez mind a két félen múlik. Nyitottabbá, közvetlenebbé kell válniuk a színészeknek és közösen meg kell találnunk a módot arra, hogy találkozhassunk egymással. Tavaly egyébként már volt ilyen kezdeményezés az egyetemi Kultúr Pince szervezői részéről, amikor is a költészet napján a színészek és az egyetemisták hozott és saját verseiket olvasták fel. Valami tehát elindult. Egyelőre azonban hangzatos terveket, megvalósíthatatlan álmokat nem szövögetek, mert ne a szavak, hanem a tettek beszéljenek helyettem.