Gondolatok egy forradalomról

1956. október 23. Magyarország utolsó forradalma. Egy forradalom, ami lebeg a levegőben. Egy forradalom, amely még mindig kibékíthetetlen ellentéteket szül. Egy forradalom, amiből annyian élnek. Egy forradalom, amiben annyian meghaltak. Egy forradalom, amely a napi pártpolitika játékszere. Egy forradalom, aminek a forradalmárai és leverői itt élnek közöttünk. Egy forradalom, ami túl közel van (volt?).

Túl közel van. Hosszú-hosszú éveknek kell eltelni, hogy történelemmé váljon, s egészen addig mindenki arra forgatja, amerre akarja. Van, aki megünnepli, van (ismerek olyant), aki semmibe veszi. Nem érdekel a miért. Nem érdekel a hogyan. Pedig látni kell, tudni kell, ismerni kell, emlékezni kell.

Csak hamisat írhatok. Nem voltam ott. A történelem pedig nem egy racionális tudományág. Ebben a bazi nagy demokráciában sem az. Nem is írok. Nem ítélek, nem ragadtatom el magam. Csak emlékezem. Csak idézek… Örkény István „Levelek egypercben” poszthumusz kötetéből pár gondolatot. Azokat a gondolatokat, élményeket, amelyek akkor, azokban a napokban, 1956-ban íródtak papirosra…

„Az égő benzin vörös fényében felvonultak az Astoria felől a magyar páncélosok. Befordultak a Sándor utcába és nekiszögezték pózna formájú lövegeiket a Rádiónak. Aztán eldördült az első lövés. Azóta sok-sok lövés dördült. De mi, tíz- vagy húszezren, ebből a lövésből tanultuk meg, hogy mit jelent ez a szó: Néphadsereg.”

„Egy szovjet páncélos oldalára valaki rákrétázta: Russzki, go home! A páncélos végigdübörög a Körúton. Körös-körül mindenki röhög.”

„A fosztogatók – mondta egy magyarul törve beszélő orosz tiszt a Margit-hídfőn – orosz ruhába öltözött magyar fasiszták.”

„A Dob utcában egy ávósról, akit akasztani vittek, kiderül, hogy zsidó. A tömeg elengedi. „Nehogy azt merje valaki mondani, hogy pogrom van.”

„A Kamara-erdő alatti hajtűkanyar fehér jelzőoszlopait kiásták. Éjjel a tankok belezuhantak a szakadékba.”

„Milyen gyönge az, aki tankokkal lövet fegyvertelenekre! Milyen erős az, aki puszta kézzel támad páncélosok ellen!”

„Morális forradalom volt-e? A hajszolt munka, a szűk lakás, a létbizonytalanság és a szegénység volt a döntő – a kilátástalanság forradalma volt. Az adta az embereknek a bátorságot.”

„Egy hónapja tört ki a forradalom. Ezt az utcán közli velem egy ismerősöm. Magamtól sohasem jöttem volna rá: amióta kitört a forradalom, véget ért az idő.”

„Viccek: ’Tekintse meg Budapestet, a magyar-szovjet barátság hónapjában!’ ’Budapest, vérfürdőváros.’ ’Mi a bolsevizmus? Az antiszemitizmus, kiterjesztve mindenkire.”

„Az ország 1%-a külföldön van, akkora város, mint Debrecen. Köztük 1500 orvos. Nyilván a legjava és legalja lépett át; az anyagi veszteségen már-már túltesz, amit emberben veszítünk.”

„December 4. Néhány napig csönd volt, az emberek beletörtek, elfáradtak; ma megint fellobbant a tűz. Egy kevés elegendő, és minden kezdődik elölről.”

„Kívánom, légy mindörökké olyan, amilyen ma vagy, Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest! Légy vendéglátója a világ minden nemzetének, de ne tűrj meg többé megszálló hordákat, idegen zászlókat e megszentelt falak között.”

Rovat: