A veszprémi Petőfi Színház nemrégiben bemutatott darabja a Hazatérés Dániába, melynek írója és rendezője Kiss Csaba. Az előadás a klasszikus Shakespeare tragédia, a Hamlet átiratából keletkezett. A rendező a témát közelebb hozta korunkhoz, és a hangsúly a címszereplőről inkább Claudius, Gertrud és Hamlet hármasára tevődött át. A Herceget Karalyos Gábor alakítja, aki idén fejezte be tanulmányait a Színművészeti Egyetemen.

– Hogyan kerültél a veszprémi színházhoz?

– Amikor negyedéves voltam az egyetemen, megkeresett Kolti Helga, a színház igazgatónője, hogy szeretnének szerződtetni Veszprémbe a főiskola utáni évadra, de akkor még Miskolcon voltam gyakorlaton. Amikor legközelebb találkoztunk, akkor Kiss Csabával együtt kértek meg, hogy játsszam el ebben a darabban a Herceg szerepét, illetve szerződjek a színházba társulati tagnak.

– Ezek szerint társulati tag vagy?

– Az vagyok. Idén sajnos csak ebben az egy darabban játszom itt Veszprémben, mert mellette még Sopronba szerződtem le három darabra.

– Milyen érzésekkel jöttél a városba?

– Nagyon régen jártam Veszprémben, utoljára talán kisiskolás koromban osztálykiránduláson, de amikor az olvasópróbára jöttünk le pár napra a nyári szünet előtt, akkor megszerettem szép várost s a társulatot is. Nem azt mondom, hogy könnyű volt beilleszkedni, egyszerűen elfogadtak, nem volt semmi, amivel meg kellett volna küzdeni.

– A Hazatérés Dániába Shakespeare Hamlet című művének az átirata. Neked hogy tetszett ez az átirat?

– Első olvasatra, mikor az író-rendező Kiss Csaba odaadta nekem, nagyon tetszett – el is olvastam egymás után háromszor vagy négyszer, és mindig találtam benne új dolgokat. Ami igazán megfogott benne, az a filmszerűsége. Arra voltam kíváncsi, hogy ezt színpadon mennyire lehet visszaadni. Szerintem sikerült, mind képi világában, mind hangulataiban. Egy az egyben a Hamlet problémakört dolgozza fel, de a mai szájízünk szerint. Kiss Csaba sokkal közelebb hozta a mához, illetve kortalanná tette a darabot, aktuálisabbá. Minden korra igaz; királyok vagyunk, és mégsem. Játszódhatna akár egy lakótelepen is, a Rózsadombon, vagy bárhol.

– Hogyan érezted magad a próbák folyamán?

– Izgalmas volt a próbafolyamat, hála istennek nagyon sok időnk volt, sok mindent ki tudtunk próbálni. Eleinte csak játszadoztunk a dolgokkal, megnéztük többször, rájöttünk, mit kell erősíteni, mi az, ami fölösleges. A próbák során is sokat változott a darab, szerepek maradtak el, illetve íródtak át.

– Hogy érzed, sikeres lett a darab?

– Azt érzem, igen, de ezt nem a közönség véleménye alapján mondom. Az egyetemen eltöltött négy év után kikerültem a nagybetűs életbe és elsőnek – ez biztos szerencse kérdése is – már egy nagyszínházi produkcióban játszhattam. Többet tanultam a rendezőtől, a kollegáktól a szakmáról itt, mint a négy év alatt az egyetemen, mert ez már nem az iskola. Az alapján gondolom, hogy sikeres, mert úgy érzem, sokat tudtam fejlődni, sok olyan dolgot sikerült csinálnom ebben a darabban, amit még magamról sem tudtam.

– Idén végeztél a Színművészetin. Sok végzős kritizálja az ottani képzést. Te elégedett voltál vele?

– Egy szóval: nem, bár ez szerintem osztályfüggő. Tudom, hogy az alattunk lévő osztály jól tud együtt dolgozni, szeretik egymást, ez kell ahhoz, hogy az ember színpadon dolgozni tudjon. Ez nálunk az első pillanattól fogva nem működött. Rengeteg embert hívtunk harmad-negyed évben, hogy dolgozzanak velünk. Elvállalták, a végén meg visszamondták. Akkor persze mi se arra figyeltünk, hogy közös erővel egyfelé haladjunk, hanem mindenki ment és csinálta azt, amit tudott. Nem tudom, ki a hibás, de nem voltam megelégedve vele.

– Említetted, hogy Sopronban is játszol.

– Igen. Valló Péterrel dolgoztam már az egyetem alatt is, és ő hívott, hogy szerződjek hozzá most, hogy ő lett Sopronban az igazgató. Pesti színészekből, meg soproniakból létrehozott egy társulatot, Pesten próbálnak és csak a főpróbahéten költöznek le Sopronba. Három darabra hívott. A Bástyasétány 77 című operettel kezdek, majd a Pogánytánc következik, ezeket a Valló rendezi. A harmadik az Aranysárkány Jordán rendezésében.

– Te játszottad a Moszkva tér című film főszerepét.

– Igen, ez másodév után volt. Azóta mindig erről kell beszélnem. Furcsa! De nem baj!

– A Moszkva tér volt az első filmed?

– Nem, első után játszottam Molnár György Egyszer élünk című filmjében egy epizódszerepet.

– A filmezés vagy a színpad áll közelebb hozzád?

– Mind a kettő. Nagyon szeretem egyiket is, másikat is. Amit a színpadon csinálunk, minden este újra születik, amit viszont a filmvásznon látunk, azt előtte lepróbáljuk háromszor, négyszer, a kamera hogyan álljon, ki mit csináljon, stb. Ezt fölvesszük párszor, és amelyik jó, az marad a vásznon. A színházban van lehetőség, hogy estéről estére kicsit feljebb tornázza magát ember.

– Ha jönne egy újabb filmes felkérés, nyilván nem utasítanád vissza.

– Várom! Nagyon szerettem forgatni.