Egy több mint harminc kötetet megjelentető írótól elvárható lenne, hogy egy, az olvasók és érdeklődők előtt tartott beszélgetés alatt legalább néhány szóban meséljen önmagáról, az életéről, az írásairól, a gondolatairól, bármiről. Ez Géczi János esetében nem történt meg.

A Városi Művelődési Központ adott otthont az emberarcok sorozatnak, melynek legújabb vendége Géczi János volt. Ezen az estén az áldozat szerepét pedig nem másra, mint ránk, a közönségre osztották (húsz fő), a társalgáshoz nem sok közünk volt, szerepünk az eszmecsere klímájának életben tartására redukálódott. A beszélgetőpartnernek kiválasztott Alexa Károly, mint jó barát beszélgetett el a vendéggel, talán folytatva a hétvégén elkezdett eszmecseréjüket.

Géczi János szerint olyan, hogy veszprémi humán kultúra nincs, amin én nem is csodálkozom, ha egy versek, novellák, drámák és sok más irodalmi műfaj írásában magát kipróbáló ember egy róla szóló műsorban ennyire közönyösen adja elő a saját kis véleményeit x-ről meg y-ról, állandóan kiemelve azokat az alkotókat, akiket ő nem is olvas, meg nem is szeret, és nem igen érdekli, mit, miért tettek. Engem meg ezek után az nem érdekel, hogy Géczi János, hogy’ volt képes annyi írást, képzőművészeti alkotást létrehozni ilyen korlátoltsággal.

Hozzáteszem, mindenkinek lehet véleménye emberekről, történésekről, helyzetekről, de hogy a saját estjén ezzel traktálja a „nagyérdeműt”, az egy kicsit furcsa.

Sajnálom, hogy az izgalmas témának, érdekes embernek tartott Géczi Jánosról „ennyi” jött össze, de falra tudok mászni az olyan emberektől, akik temetik a kultúrát, miközben abban és abból élnek.