Hamupipőke sztoriját a Grimm-testvérek óta mindenki ismeri, éppúgy megénekelte Walt Disney, mint Tinódi Lantos Sebestyén, meg persze mindenki, aki számít. Az ilyen örökzöld történetekkel nem lehet nagyot bukni – gondolhatja bárki joggal -, feldolgozásait a közönség egyszerűen nem tudja megunni.

Hasonló motivációk játszhattak szerepet a Petőfi Színház műsortervének összeállításánál is, amikor a tavalyi kísérletezőbb hangvétel után egy ilyen jól bevált mesét választottak a gyermekszínházi darabok első előadásának. A darab színrevitelére mindössze három hét állt a készítők rendelkezésére – és ezt a három hetet sikerült tartalmasan eltölteniük. A veszprémi Hamupipőke szép is, a hangja is jó, szóval egy szó sem érheti a ház elejét. Sőt, hogy fokozzuk is még: a többi szereplő is jól játszik, kifejezetten élvezetes lett a megfeszített munka végterméke. De...

Elég nehéz egy mesejátékot kisiskolás korú gyerekeknek úgy eladni, hogy az égvilágon semmilyen interakcióra lehetőségük nincsen. Egy kétórás darabot pedig még rengeteg interakcióval sem lehet eladni nekik. Ezért a két bakiért a dramaturg és a rendező felelősek, de a színészek és a közönség isszák meg a levét.

Úgy gondolom, a Petőfi Színház előadása kiválóan alkalmas lenne 10-14 éves gyerekek szórakoztatására, csak sajnos őket már nehéz a Hamupipőkével lázba hozni… A hatévesek úgy reagáltak a darabra, ahogy az tőlük elvárható: szétdumálták a második felvonást, mivel egy óra elteltével már nem tudta lekötni őket sem a színészek előadása, sem pedig Rónaszegi versei (aminek a nyelvét mellesleg nem is igen értették).

A színészek játéka mindenesetre nagy várakozásokkal töltött el az évadra vonatkozóan, viszont a rendezők helyzetfelismerő képességében megintcsak csalódnom kellett.