Nyomultak a Barbie Gyilkosok

- koncert volt a KUPIban -

Az egyetem Neviki részében eldugott Kupiban – Kultúrpince – kb. 3 hete szűk körű, ám sikeres koncertet adott Barbie Gyilkosok (sokk?).

A banda első széleskörű megnyilvánulásának lehettünk tanúi – már akik ott voltunk –, s el kell mondanom, nem egy kezdő, próbálkozó zenekar önmagát kereső produkcióját láthattuk. A Gyilkosok (Somogyi Kopter Fűrészes Gyilkos – dob; Somogyi II. László Gyilkos – bőgő, ének; Birkus Hubi Gyilkos – gitár, ének, vokál; Boszorkány Klára Gyilkosnő – ének, vokál; Németh J. Véreskezű Gyilkos – gitár, ének) csak saját számokat nyomtak – tényleg úgy bele az arcunkba – nem vacakoltak feldolgozásokkal, átültetésekkel. Természetesen ez részben meg is látszott a fogadtatáson. A saját számok örök és alapvető problémája az (a hallgatóknak), hogy baromi nehéz első pillanatban befogadni, átélni őket, az a bizonyos sodortatás – amikor már elvisz a zene magával, már nem a szövegét figyeled, már nem a dallamot ízlelgeted – csak a harmadik, negyedik meghallgatásra jön el – általában. Persze ha egy szám tökéletes, akkor az első pillanatban ledönt a lábadról. A Gyilkosoknál akadt ilyen és olyan is.

Hogy mit játszanak? Zenét. (Ezt nem hülyeségnek szánom.) A közönségnek és saját maguknak. Próbáltam megfogni, kategorizálni a dalokat, de nem nagyon sikerült. A kemény, pörgős dob, a pengetős, zúzós bőgő és Somogyi Gyilkos éneke a legelső Clash számokat juttatta eszembe, Hubi gitárjátékában valami hard rockos, metálos beütés is került, Németh Véreskezű gitárjátéka már inkább kanyarodott a 80-as évek alter zenéje felé, bágyadt hangvételű éneke néha európakontrolltarbantsziámi-hangvételt kapott, Boszorkány Klára vokálja pedig Ágit juttatta eszembe. Ez a sokszínűség azonban egységbe gyúrva szólalt meg. A szöveg csak néha mutatta a jóindulatú debilitás első jeleit, általában a leghétköznapibb témákat megmarkolva próbált valami eredeti kanyarral az örök igazságok felé fordulni, lsd.: nő, szesz, élet, halál, szerelem, nemszerelem… Ez az intellektuális hungaroposztpánk aztán meg is mozgatta a közönséget, a kecskebakugrások és delíriumos pörgések csak fokozták a koncert hevét.

Kiemelném a számok közül a Kovács Béla történetét feldolgozó slágergyanús opuszt, mely filozofikus refrénjével nyomban a közönség kedvencévé avanzsálta magát: „Kovács Béla mit húzol fel? / Az öltözőszekrény képét / A plébojból a hónap szépét / Egy lúdtalpas menyecskét / Vagy egy arra járó kóbor kecskét?” (Elnézést az esetleges félrehallásokért.)

A tényleg nagysikerű koncert után pár szót válthattam a testőrökkel és az izgalomtól remegő lányokkal körülvett Németh Véreskezű Gyilkossal, aki a legnagyobb természetességgel fogadta gratulációmat, és a jövőre irányuló kérdésemre, azaz, mikor láthatjuk újra – immár másodszor – Veszprém és környékének „legújabb” zenekarát, enyhe leereszkedéssel csupán annyit válaszolt: majd!

Rovat: