A minap a belvárosban sétálva egy autó állt meg mellettem. Egy fiatal lány arról érdeklődött, merre van Veszprémben a McDonalds. A válaszom számára lehangoló volt: most épül. Sajnos be kellett érnie valami magyar ótvarral, mondjuk halászlével vagy babgulyással.

Nem tudom, ki hogy van vele, az életem eddigi harmincvalahány éve alatt nekem sose hiányzott a McDonalds Veszprémben. Nem mondom, hogy még sosem léptem be egybe se az ország különböző városaiban, de biztos, hogy nem az első teendőm egy helyre megérkezve McDonalds-et keresni.

Ezek a gyorséttermek Amerikában azért jöttek létre, hogy az emberek rövid idő alatt, és legfőképpen olcsón tudjanak étkezni, ha a munkahelyükön ebédszünet van. Ez ma is így van ott. Bár a kiszolgálás nálunk is gyors, de olcsónak nem mondanám. Egy menüért kifizetett összegből egy kiadós ebédet ehetünk egy jó étteremben is. A másik dolog, Amerikában McDonaldsbe járni nem divat.

De nálunk igen! (Menjünk a „mekibe”! – hallom a tiniket az utcán. Ismerek olyan családot, ahol a gyerek nem hajlandó mást megenni, csak a Bigmac, meg mit tudom én milyen menüket.) Gondoljunk csak bele: miután eleget bámultuk az MTV roppant mély mondanivalót hordozó klipjeit, majd felvesszük a legújabb Nike cipőnket, Fruit OF The Loom pólónkat, beülünk a Fordba, a CD lejátszóba betesszük Eminem legújabb lemezét, elmegyünk a macánkért, hogy beüljünk a moziba megnézni egy természetesen hollywoodi terméket, végül pedig a McDonalds-ban valamilyen menü elfogyasztása közben kitárgyaljuk a látottak mély, filozofikus tartalmát.

Tisztára, mint egy irodalmi kávéház!