Interjú Kilián Lászlóval, a Művészetek Háza munkatársával, a francia irodalommal és kultúrával foglalkozó Veszprémi Irodalmi Nagyhét egyhetes rendezvényt szervezőjével.

– Szerinted milyen volt? Itt gondolok minőségre és arra, hogy az eredetei cél miként valósult meg. Kik támogattak ebben a munkában?

– Összességében jónak értékelhetem a hétfőtől péntekig tartó sorozatot. Igaz, hogy a szervezés kezdetén legalább átlag negyven érdeklődőre számítottunk, de a munka során egyre több jel utalt arra, hogy kevesebb irodalombarátra, a francia kultúra iránt érdeklődőre számíthatunk. A programban sok igazán izgalmas témát sikerült besorolni; olyan előadókkal, akik az irodalom, a francia irodalom országos szaktekintélyei. Az előadások ennek megfelelően nagy többségükben be is váltották a hozzájuk fűzött várakozásokat; legalábbis abban az értelemben, hogy amit a közönség hallhatott érdekes, helyenként újdonság volt. Eredeti célunk, hogy a veszprémiek első kézből is tájékozódhassanak a felkészült íróktól, műfordítóktól, egyetemi tanároktól az igen gazdag és sajátos arculattal rendelkező "kultúrkörről", a valamennyi rendezvényünkre ellátogatóknak több értelemben vett élménysort jelenthetett. Nekünk és meghívott előadóinknak is meg kellett küzdeni a kihívással, hogyan lehet Veszprémben, egy magyar kisvárosban, nehezen behatárolható közönségnek, az ő tájékozottságának eltérései közepette olyat mondani, ami ne legyen se könnyű, se túl nehéz.

A munka során jelentős segítséget kaptam a várostól és a megyétől is. Szalay András képviselő, aki az Európai Uniós csatlakozás iránt ugyanúgy elkötelezett, mint a francia kultúra népszerűsítésében, fontos tanácsokkal, javaslatokkal segített, közreműködésével plusz városi támogatáshoz is jutott a nagyhét. Packi Barbara, a megyei önkormányzat munkatársa ugyancsak sok hasznos tudnivalót osztott meg velem és megyei támogatáshoz jutásunkban is segédkezett. Önzetlen közreműködésükkel és a szervezésbe is bekapcsolódva a Veszprémi Egyetem Francia Tanszékének vezetői is hozzájárultak a sorozat sikeréhez; az egyik legjelentősebb vendégünk, Stanislas Pierret, a francia követség kulturális tanácsosa, az ő közbenjárásuk nélkül biztosan elérhetetlen lett volna számunkra. Természetesen szponzorokat is meg tudtunk nyerni az ügynek: bor- és pékáru-kóstoló is kiegészítette az egyébként a szellemi értékekre összpontosító hetet.

– Kevesen voltak, nem lehetett volna a Lovassy, Vetési francia szakos diákjait, tanárait az egyetem francia tanszékének oktatóit, hallgatóit, a frankodon Társaság tagjait megnyerni az ügynek?

– Úgy gondolom, a spanyolviaszt nem kell kitalálni. A két középiskolát – ahol jelentős "franciás erők" dolgoznak, tanulnak – jóval a nagyhét kezdete előtt személyesen megkerestem, terveinkről beszámoltam nekik. Az előbb már említettem, hogy a francia tanszék nem csak a propagandával, hanem a közreműködéssel is mellettünk állt. A frankofon társaság tagjai közül jó páran váltak állandó közönségünkké az öt napra, minthogy művészet iránt érdeklődő közönségünk listáját – Szalay András jóvoltából – kiegészítettük az egyesület tagjaival. Mindenkinek személyes, névre szóló meghívót küldtünk. Az egyetemen, a Vetésiben és a Lovassyban egyaránt kint voltak a szórólapok, könyvtárakban, könyvesboltokban helyeztünk el belőlük és valamennyi helyi médiában képes anyag, interjú került adásba beharangozásképpen, a Magyar Távirati Iroda hírei között is szerepelt az esemény, tehát előkészítésben, amit lehetett megtettünk. A júniusi időpont persze évről évre veszélyes. Tavaly a tanév utáni héten rendeztük a hetet, most az utolsó hétre hoztuk előre. Arra számítottunk, hogy ilyenkor már több szabadideje lehet hallgatónak, diáknak és tanárnak. Arra számítottunk, hogy a többnyire este hatkor kezdődő eseményekre még az is időt tud szakítani, akinek nap közben vizsgára kell készülnie vagy munkája időigényesebb. Akik eljöttek, éppen ezt a várakozást igazolták vissza, arról nem is beszélve, hogy nem bánták meg.

– Jövőre mit tervezel, milyen változtatással?

– Idén a nagyhéten belül új sorozat kezdődött Európa irodalomi nagyhatalmai címmel. A franciának szánt év után a német literatúrának ajánljuk fel a 2003-as nagyhetünket. Az előzetes tájékozódás már megkezdődött. Tárgyaltam Kalász Mártonnal, aki nem csak az írószövetség elnöke, de évekig dolgozott Németországban, csakúgy jelentős szerepe van a német irodalom hazai megismertetésében, mint a magyar irodalom népszerűsítésében a német nyelvterületen. Egy sorozat jellegét és gazdagságát alapvetően az előadók határozhatják meg. Természetesen idén is felkínáltuk a filmvetítések és a lehetőségeink kínálta technikát: most a filmrészletig, a gépi zenéig, a szavalatokig jutottunk. Jövőre ugyancsak az előadóktól és a támogatóktól függ mennyiben gazdagíthatjuk tovább az ötnapos kínálatot. A franciahétnek persze terveink szerint más hozadéka is lehet a Művészetek Házában az érdeklődők számára, mivel Pierret úrral abban állapodtunk meg, hogy az intézményben a francia művészettel foglalkozó klubot alakítunk, amelyből további rendezvények is következhetnek a filmvetítéstől, a hangversenytől, a kiállításig.

– Nem lehetne nagyobb közönséget szervezni vagy szólni fiatalokhoz zenével, idősebbekhez mással?

– A kérdést nem értem. A nagyhétre átlagosan ugyanannyi fiatal jött el, mint nem fiatal. Az előadók javasolta témák között most és ezt követő sorozatoknál is lehetséges, hogy akad olyan amely inkább az ifjabbakat és olyan, amely a több évet számlálóknak lehet érdekes. A magam részéről hiszek a művészetek korosztályok feletti értékében, ezért az előadóval közösen kiválasztott téma első számú szempontja a művészet – ha tetszik a művészettörténet, az esztétika.