Megnyugtató az érzés, hogy Amerikában is készül őszinte film. Hiszen ott is csak hús-vér lények élnek – nem Batman-ek, Superman-ek, Spidermanek, – akik, szeretnek, gyűlölnek, alkotnak, hibáznak.

Todd Solondz A boldogságtól ordítani című filmjében – amit szerdán tűzött műsorára a Magyar Televízió egyes csatornája – olyan emberek a szereplők, akik bizony hibáznak – nagyon sokat. Ezek a figurák képtelenek a normális emberi kapcsolatokra, így természetesen a totális boldogtalanság állapotában vannak. A történet középpontjában három nővér áll, akiknek a magánélete romokban hever. (Képtelenség nem felfedezni a film és Csehov híres színdarabja között a párhuzamot.) A legkisebb nem tud egy normális pasit választani magának. A középső ugyan anyagilag rendben van, de a legközelebbi hozzátartozóival sem tud kommunikálni. A legkisebbnek a házassága – látszólag – működik, de pszichológus férjét rendkívüli módon izgalomba hozzák a fiatal fiúcskák: meg is erőszakolja fia egyik barátját.

A rendező olyan kíméletlen őszinteséggel ábrázolja ezeknek a megalázott, kiégett emberek életét és annak problémáit, hogy mellette a hasonló témával foglalkozó Amerikai szépség bizony tündérmesének hat. A néző beleborzong abba a jelenetbe, amikor a pszichológus egyik férfi páciense – aki visszataszító megjelenése és undorító mentalítása miatt képtelen a másik nemmel kontaktust teremteni – nőknek telefonál, és azoknak perverz mondatokat suttogva a kagylóba a falra onanizál. De megrázó az a rész is, amikor a pszichológus beismeri kiskorú fiának pedofil hajlamait. A végén a nagyasztal körül összegyűlő család látványa ugyan megnyugtató, de hamar kiderül, hogy minden megy tovább a régiben.

Íme egy nagyszerű film az Egyesült Államokból, ami minden valószínűség szerint az álszent amerikai közízlésbe nem fért bele: nem kapott Oscar díjat.