A másfél hete tartott könyvbemutató estje alatt kiderült, hogy miben is hasonlíthat egymáshoz a „vonatjegyre nem tellett, csináltam egy kiadót” miskolci óraadó és az újvidéki menekült, akinek 10 év alatt íródott kötetét barátja, a könyvhét legjobb alkotásai közé várja.

Mielőtt véleményt alkotnátok a Művészetek Háza szervezte könyvbemutatón történtekről, előtte nekem írnom is kéne róla valamit, utána pedig jó lenne el is olvasni azt. Na, hát nekem ez a legnagyobb problémám az ilyen típusú szervezésekkel. Mert hát jó az, ha az író, költő a saját hangján olvassa fel az általa kiválasztott egy-egy verset, részletet, csak pont az egész hiányzik a jelenlévőknek, úgy ahogy van, a könyv tartalma.

A két harmincban már benne lévő író-költő-szerkesztő-kiadó-forditó személy, nevezzük őket el mondjuk Ficsku Pálnak és Bozsik Péternek, a kikért sör és megsodort cigi után úgy kezdték el könyvük bemutatóját, mint ahogy megírták azokat. Lassan, nagyon lassan. Láthatóan a közönséggel ellentétben nekik tényleg ez volt az első ilyen jellegű szereplésük.

Az est első részében a két barát egymást próbálta bemutatni kisebb-nagyobb meggyőződéssel, igaz a jelenlévők körében ez láthatóan sikert aratott, pl. erre: Bozsik megkérdezte miért Ficsku (Gyulai Csaba néven született): „...azért, mert Pufi press.” (utalva arra a szokására, hogy nála a névválasztást jól megfontolt, átgondolt folyamatmenet előzi meg).

Miután Ficskuról kiderült, hogy névválasztások és -változtatások rabja és Bozsik Péternek nincs Tv-je (ezért sikerült megírnia a könyvet), kezdték el a felolvasást hol a saját, hol a másik kötetéből. Ezalatt a közönség rájöhetett, hogy amennyire zavarban van előtte a két író szűkszavúságával, felolvasásuk monotonságával, annyira kiérezhető a lejegyzett mondataikból, az általuk kitalált szereplők dialógusaiból, vagy csak egyszerű beszólásaikból, hogy ez a két ember életük során megélt pár ”ezt-azt”.

Konkrétan a könyvekről azt tudom mondani: egy, nem olvastam őket, kettő, kinn lesznek a könyvhéten (párhuzam köztem és az írók között, hogy amire a cikket megírom már tuti, hogy kinn vannak). Ja és még annyi, hogy Ficsku Pál: Szakbarbárok c. kötete és Bozsik Péter: Csantavéri Orlandó c. regénye pont azt a világot mutatja be nekünk, amit úgy élünk meg, hogy álmodozunk róla, közben pedig simán megéljük.