A közelmúltban egy délután Veszprém belvárosában kószáltam. Késő délutánra járt az idő, néhány üzlet még nyitva volt, emberek is szépszámmal rótták az utcákat.

Az egyik kis zöldövezettel szegélyezett, kevésbé forgalmas ponton furcsa, de ismerős hang ütötte meg a fülemet. Ahogy haladtam, egy fiatalembert pillantottam meg, ahogy a mellette elhaladóktól magát abszolút nem zavartatva a bokrok felé fordulva végezte kisdolgát. Én a totális szabadság elkötelezett híve vagyok, de szerintem nem én voltam az egyetlen a járókelők között, aki megütközött e cselekedeten.

Azt hittem, promenádomat ezen alpári mozzanatot tapasztalva bevégzem, de sajnos tévedtem. Körülbelül százötven méterrel odébb, igaz, hogy egy bokorba már beállva, (hátha jön valaki) egy középkorú férfi szintén az előbbi városlakónál látott műveletet gyakorolta!! Úgy látszik, bunkónak lenni nem függvénye az életkornak. Ilyen rövid távon azért ez egy kicsit nagy dózis volt. Eszembe jutott Hofi Géza valamelyik régi lemezéről egy mondat: Statisztika szerint az egy főre eső bunkók száma két fő.

Ennyire nem tud magán uralkodni az állampolgár? Mert ha mondjuk, hajléktalanok teszik mindezt, nem mondom, hogy jó, csinálják csak, nekik mégis jobban megbocsátható. Hiszen ezek a szerencsétlen emberek az utcán töltött nem éppen könnyű évek alatt elvesztették önkontrolljukat, józan ítélőképességüket. Még egy részegnek is több oka van ilyet tenni a nyílt utcán, bár ő nagyon is felelős azért, hogy ilyen állapotba került. De a fent említett két polgártársunk nem tartozott egyik kategóriába sem. Sőt, kifejezetten jól öltözöttek voltak, cselekedetüket pedig magától értetődően végezték. Tanulják már meg, hogy egy dolognak csak akkor van vége, ha már a vízöblítést is elvégeztük!