Jean-Pierre Jeunet-ből valami kijött. Már régen mocorgott benne, itt-ott megvillantotta magát - az Elveszett gyermekek városában, a Delicatessenben, sőt még az Alien 4-ben is -, de azért idáig nagyrészt rejtve maradt. Ismertük, megszerettük és megszoktuk már azt a groteszk filmnyelvet, ami alkotásait jellemzi, de amit most kaptunk, az már több ennél. Az a zseni.

Kezdem úgy érezni magam mostanság, mint a jógyerek karácsonykor - elkényeztetnek a filmkészítők, hogy a fejem is alig bírom kapkodni. És - csodák csodájára - a veszprémi mozi módszeresen műsorra is tűzi a legjobb alkotásokat... Így került hozzánk az Amélie csodálatos élete is, amiről kiderült, hogy tényleg csodálatos.

Ez a film elbűvölő, humoros és torokszorító. Hogy mégis miben übereli akkor az Oroszlánkirályt? Hm, hát körülbelül mindenben. Ebben a filmben szinte teljes mértékben megvalósul a rendezői elképzelés és az operatőri munka összhangja. A kamera általában apró dolgokra, részekre, részletekre figyel, és ezekből áll össze az egész. Arról nem is beszélve, hogy a film simán nyerné az "Egy percre jutó karakteres arcok" kategória fődíját, ha létezne ilyen bármelyik fesztiválon.

Az Amélie... egy lány hétköznapian groteszk felnövekedését mutatja be - totálisan szeretetmentes gyermekkorral, öngyilkosságra hajlamos aranyhallal, hisztériára hajlamos, majd szörnyethaló anyával. Amélie ennek ellenére viszonylag normális, és kifejezetten csinos ifjú hölggyé cseperedik, akinek vannak ugyan fura dolgai - például hogy jobban szeret kölesben markolászni, mint férfiakkal szexuális kapcsolatba lépni -, de összességében semmivel sem furcsább környezete bármelyik szereplőjénél. Így nem is olyan feltűnő, hogy Amélie-nek van egy magánbejáratú fantáziavalósága, hiszen az semmivel nem abszurdabb a "valódi" valóságnál, amit Jeunet tár elénk.

Mi a tanulság? Egyrészről az, hogy nem vagyunk tökéletesek, normális ember nem létezik, mindenki dilis valamilyen szinten - de ha jobban belegondolunk, egészen jól elvagyunk itt egymással, nem? Másrészt pedig az, hogy többet érünk azzal, ha magunk számára találunk boldogságot és szerelmet a való világban, mint ha valódi és képzelt univerzumunkban szupermenként (oppardon vumenként) segítünk a rászorulókon (mindenkin), hogy kicsit jobban érezzék magukat a bőrükben. Ez Jeunet és az Üvegember üzenete - nekik pedig elhihetjük, hiszen egyikőjük éppen most avanzsált ígéretes filmkészítőből filmművésszé, a másik pedig bár ki sem mozdul lakásáról, mégis mindent tud mindenről és mindenkiről.

Az Amélie csodálatos élete az utóbbi évek egyértelműen legjobb filmje - ha legalább egy képsor erejéig szól a jugoszláv vagy a terroristaellenes háborúról, ma Oscar-díjas alkotás lenne. Így csak mi tüntethetjük ki azzal, hogy megnézzük - érdemes!

kávé