Gyerekkoromban a Győri Balett jelentett nekem mindent, a táncot, a mozdulat hatalmát, a lélek kitárulkozását... Ezzel a gyermeki hittel és lelkesedéssel vártam, hogy bepillanthassak Eszter könyvébe, egy csodás, és izgalmas kultúrába, hitvilágba - ám kissé csalódottan hagytam el a színházat.

"A történet egy sajátosan modern változata az Eszter könyvének, amely bemutatja, hogy Eszter hogyan ad reményt Zitomir város kétségbeesett lakóinak. "A gaz el akarta veszejteni az igazt, de a gonosz került az ártatlan kezére." A történet egy extatikus táncdrámává válik, amikor kibontakozik, hogy Eszter a király felesége lesz - egy őrületes helyzetben, csak azért, hogy megmentse népét."

Így szól a Győri Balett rövid leírása darabról. Olvastam valahol, hogy a világon először a győriek csináltak táncjátékot a prózai színpadokon, faluközösségekben oly sokat játszott hit-regéből, s hogy klezmer zenére se merészelt eddig még senki sem mozgást koreografálni. Izgatott várakozásom, így még nagyobb volt.

S bár Eszter történetét megismertem előbb, a Győri Balett előadása inkább csak összezavart. Részleteket kaptunk csak a teljes darabból, méghozzá elég zanzásított formában. Sajnos a zenei aláfestést, amit kifejezetten e darabra írt a Budapester Klezmer Band, sem élőben élvezhettük - ahogy a győriek - csak magnófelvételről, bár a muzikális élményből ez azért nem vett el egy szemernyit sem.

A koreográfia inkább emlékeztetett a Hegedűs a háztetőn című musicalhez, mint a Győri balettól megszokott különleges mozdulatvilághoz - rögtön hozzáfűzöm azonban, hogy gyerekkori emlékeim még a Markó Iván nevével fémjelzett baletthoz kötődik. A Mester kéznyomát azonban csak a tapsrendben fedeztem fel, ahogy a táncosok szerepükből nem kibújva, a darab apró részleteit megörökítve hajoltak meg előttünk.

A győriek mozgása és színpadi jelenléte túl profi volt ahhoz, hogy a kortárs táncon nevelkedett veszprémi közönség azt érezhesse, ez csakis nekik szól. A táncosok a show-bizniszben megszokott kényszeredett mosolya azt sugallta, nem értünk, csakis magukért vannak. Nem a lelküket tárták elénk, csakis a betanult mozdulatsort, bár ismétlem, azt rendkívül professzionális módon.

Csakhogy nem haltak meg értünk, és előttünk, mindössze megmutatták, hogy mindez már a kisujjukban van. Így egy csinnadrattás gálának mindenképpen megfelelt, csak annak a kortárs táncfesztivál záróakkordjaként volt nehéz elfogadni, amelynek során, minden este az izzadó és a szuflától kimerült testekkel, a szemérmetlenül elénk tárt lélek mélységeivel együtt lüktettünk, mi nézők is egy héten át. Mindössze úgy voltak jelen Veszprémben, ahogy egy rendkívül erősen, minden zsigereinken átbizsergő zeneszám a végén csak szép lassan elhalkul. A csoda elmaradt, de sebaj, mert az a csoda már előző este mindszületett mindannyiunkban…

Rosenkrantz Sára