Most valahogyan nem a fekete ruhások sörfogyasztási technikáiról, nem is a dominóbajnokság győzteseiről, pláne nem a női kézilabdaklubok vezetői által a fontos meccsek előtt egy nappal, az ificsapat néhány "önkéntes madonnájának kedvéért" meginvitált sípmesterek kancúrjairól írnék. Az egyenjogúság jegyében, (Forza Sufragette! - ahogy a művelt svéd mondja) azon egyszerű ok miatt ragadtam a billentyűzetre, mert vasárnap megismertem egy igazi hispanát.

Én, akinél kevesen tisztelik jobban a NŐKET, már-már hajlottam egy-két ízes kiszólással a középkori asszonyállatok nyelvi világát megidézni. A riporter és a szakkommentátorNŐ csak adta alám azt a bizonyos lovat, amit előbb a spanyol hölgyemény alá, majd a második félidőben már fölé kívántam.

Nagyon örülök a nők önmagukra találásának (már vagy ötven éve itt lett volna az ideje), mert valóban ott a helyük mellettünk, (alattunk, fölöttünk, bennünk stb.) de most bátortalanul mégis csak azt kell makognom (az általánosítás utálatosságát felvállalva) és nem csak férfitársaim véleményét hangoztatva, hogy inkább élvezem a Görbicz Aniták, Siti Eszterek, Ferling Bernadettek bájos mosolyát, mint senorita Villanucva kerítésbajuszát.

Mico