A kérdés az utóbbi másfél hétben, az „utca emberének” megnyilatkozásaival kapcsolatban, jóval többször fogalmazódik meg bennem, mint korábban. Pedig máskor sem fogadtam kevesebb kétellyel, az információkat és a megértés igénye is megmaradt bennem.

Mégis, miért kezdeményeznek, gyakran provokálnak egyesek vitát és mondanak kategorikus véleményt nagy hévvel, végletes indulatokkal másoknak, akiknek korábban legfeljebb köszöntek, vagy talán még figyelemre sem méltatták?

Mégis, miért próbálják olykor bugyuta, máskor félelmetes fondorlattal felfedni mások jogos titkát, amit egyébként a demokratikus jogok biztosítanak?

Mégis, miért becsmérlik mostanság a másikat azért, mert számukra ellenszenves újságot böngésznek, vagy valamely „kereskedelmi” tévé műsorát nézik, és nem a közszolgálati rádió hangjára hegyezik csak a fülüket?

Mégis, miért terjesztenek féligazságokat, sőt rémítő hazugságokat?

Mégis, miért félnek és keltenek félelmet másokban is?

Mégis, miért felejtik el, hogy ilyesmivel: az egymás iránti bizalmatlanság és gyűlölet keltésével a történelem hírhedt diktatúrái kezdték dicstelen pályájukat?

Mégis, miért felejtik el, hogy április 21. után is folytatódik az élet és tízmillióan élünk együtt itt: a lakásunkban, az utcánkban, a munkahelyünkön, az iskolánkban, a településünkön, Magyarországon?

Mégis, miért felejtik el, hogy szemlesütve gyötrelmes lehet élni még négy esztendőt is?

Kűzdényi