Teljesen nyugodt arccal léptem be az uszodába. Tavaly én is elvégeztem a tanfolyamot, tudtam, mire számítsak. De amikor megláttam a Vízimentők Balatoni Szakszolgálatának emblémáját a kollégám pólóján, bizony összeszorult a gyomrom az izgalomtól... Mosolyogva indultam el a medencéhez.

Ők már keményen dolgoztak. Mármint "AZ ÚJAK". Szelték a habokat rendületlenül, a tapasztalt vén róka kollégám pedig ott sétálgatott mellettük, és utasítgatta őket. Átéreztem a helyzetüket. Az ember ilyenkor hiába van vízben, izzad. Hiába tud úszni, úgy érzi, megfullad. A maximumot várják el tőle, mert tudják, ugyanez lesz nyáron, ha baj van, csak ott nem a büntető-fekvőtámasz elkerülése lesz a cél. Ott akár már életet kell menteni.

A hangulat mindezek mellett hihetetlen jó volt. A gyomrom is kezdett helyrejönni, bár az utasítások néha még megütötték a fülemet. De tudtam, szükség van a fegyelemre. Igaz, én csak az uszodában kísértem figyelemmel az eseményeket, eszembe jutott az elméleti képzés is, ami a szárazföldön történik, és komoly egészségügyi felkészültséget ad az elszánt "jelölteknek". Beugrott, mennyit röhögtünk azon a hülye bábun, miközben a mesterséges légzést gyakoroltuk, és milyen rosszul lettünk, amikor a gégemetszésről volt szó...

Aztán elgondolkodtam azon, mennyi mindent tanultam a tanfolyamon, és nyáron, a munkában, ahol már élesben ment minden, nem bábuval és ál-fuldokló társakkal. Ahol igazi, hús-vér emberekkel kellett bánni, akik "nyaralás" jogcímén hajlamosak kifordulni magukból.

Büszkén néztem végig a teljesen kimerült "ÚJAK"-on. Szegények teljesen elpilledve élvezték a pár percig tartó szünetet. Mosolyogva indultam el haza, mert tudtam a nyáron szolgálatot teljesítő vízimentők a lehető legjobb képzést kapják. A buszról nézve a Balatont már szinte láttam magam előtt a fürdőzőket, és jókedvű őreiket, ahogy élvezik a verőfényes napsütést...

szedira (szedira@index.hu)

Elérhetőség: www.vizimentok.hu