Cseh Tamás az utóbbi években a múltat idézi. Régi dalait, műsorait játssza - időrendben. Most elérkezett 1978-hoz, amikor a Fehér babák takarodója volt az aktuális lemez. Ennek alkalmából látogatott el Veszprémbe, az Egyetemre. Az előadás után az öltözőben beszélgettünk.

- A régi dalaid tele vannak kódolt üzenetekkel. Manapság ebben a nyílt világban a kódoknak milyen szerepe van?

- Nincsen túlzott szerepe, bár kódolt nyelv mindig lesz – akár levélben is két szerelmes vagy két barát között. Most az 1978-as Fehér babákat énekeltem és az tele volt kóddal. Ezzel a műsorral nem járom az országot. Elvállaltam, hogy négyszer elénekelem a Bárka Színházban. Egyszer elénekeltem Győrben, mert nagyon hívtak, és még utoljára Veszprémben, mert ide is hívtak. De soha többet nem fogom énekelni. Az biztos, hogy a régi kódolt üzenetek a mai napokban félreérthetők. Nem volt szándékomban nekem sem és Bereményi Gézának sem, hogy visszakódoljunk, amikor elhatároztuk a dalok újbóli eléneklését. Ha mindent elmagyaráznánk, akkor érdektelenné válna az egész. Az énekes énekeljen úgy, mint régen, bár legyen benn a dalokban a mai szíve is. Ma egyébként zömmel fiatalok voltak a koncerten. Ők nagyon értenek a kódok feltöréséhez, mert kíváncsiak és nem sznobok. Tudják, miről van szó.

- Manapság sok művész vállalja nyilvánosan politikai hovatartozását azzal, hogy különböző pártpolitikai rendezvényeken feltűnnek. Nem gondolod azt, hogy egy művésznek más a feladata?

- Nem gondolom. A művész is egy polgár a többi közt. Hadd hozzam magam példának. Nem vettem részt kampánygyűléseken, viszont szombaton ott voltam a Kossuth téren, a dísztribünön, ez nem titok. Demonstráltam, mint magánember, de nem énekeltem. Viszont mint választópolgárnak, jogom van kinyilvánítani az érzelmeimet. Különösen most, mert szerintem ennek a választásnak most nagy a tétje. Én egyébként mindig Magyarországért énekeltem, legyen az mindannyiunk Magyarországa. Mivel úgy gondolom, hogy ez az oldal a szerencsésebb választás, kik kellett állnom. Szeretem a mostani miniszterelnököt. De nem tévesztettem össze a terepet a színpaddal. A dalokat nem lehet odaadni, mert megeszi őket a politika. Ez a természete. Nagyon örülök, hogy itt ma Veszprémben az énekes áttört a politika falán. Az emberek egyébként manapság mindig politizálnak. Remélem, azért beszélnek másról is. Én elvállaltam ezt a fellépést, bár van egy olyan mondás, hogy fegyverek között hallgatnak a múzsák. Szép este volt, mert a dalok áttörtek az indulatokon, pedig biztos, hogy nem csak egyfajta ember ült a nézőtéren. Ha valaki a dalokon kokárdát vagy vörös szalagot keresett, nem talált. Bereményivel egyébként kilencven óta menekítjük a dalokat. Magyarázni lehet őket, de az énekes ne legyen az övék. Más nagyszerű kollégáim nem csak elmennek a rendezvényekre, hanem ott énekelnek is. Ezáltal megkárosítják a szerzeményeiket, mert így azok pártdalokká válnak.

- 1997-ben megjelent a Telihold dalai című műsorotok Bereményivel. Azóta csak a régi dalaidat játszod. Miért nem írtatok új dalokat?

- Alig várjuk az új dalok írását. Egyébként nagyon egyszerű oka van. A Géza már évekkel korábban akarta a Széchenyi filmet. Az mellékes, hogy az új politikai kurzus kedvezett neki, s ebbe fejest ugrott. Azóta szinte beszélni alig tudtam vele., Géza nagyon komolyan veszi azt, amit csinál, tudtam, hogy három vagy négy évig nem lesz alkalmunk dalt írni, mert ahhoz idő kell és nyugalom. Mindezt előre láttuk, és mint két katona kimondtuk, hogy most nem fogunk találkozni. Úgy gondoltam, hogy addig könyvelek egyet, most viszont eljött az idő. A Géza még tesz néhány protokolláris kört a bemutató miatt. Én még megcsinálom a Frontátvonulást, aztán abbahagyom ezt a múltidézést. Bár a színháznak azt mondtam, hogy végigcsinálom a régi műsoraimat, de ennek nincs értelme. Új dalokat akarunk írni, mert tele van a szívünk. Az utcán egy csomó olyan dolgot látunk, amelyek nincsenek megénekelve. Lemaradtunk.

- Sok dologban különböztök Bereményi Gézával. Volt is rá példa, hogy szünetet tartottatok a kapcsolatotokban. Most, hogy a hídember elkészült, közelebb kerültetek egymáshoz?

- Nem. Azt hiszem, mi már nem leszünk közelebb, vagy távolabb egymáshoz. Huszonöt évvel ezelőtt beállt köztünk egy viszonyrendszer, amiben sajnos nem tudtunk közeledni, de remélem, távolodni sem fogunk. A világlátásban különbözünk, és ezt néha túlhangsúlyoztuk. Azonban a dalírás tudománya visszahozott bennünket a gödrökből. Büszke vagyok, mert jó a film. Sokan úgy gondolják, hogy most a Géza a nemzeti oldal felé húz. Ez nem igaz. Neki a Széchenyi a mániája. Ez a kulturális terv neki nagyon kapóra jött.

- Számomra Jordán, Sebő, Hobo, Bereményi és te egy kalap alá tartoztok. Nagyon sokat adtatok. Mit tudtok még adni?

- Az adásban valóban egy kalap alá tartozunk, egyébként nem. Nem minőségben különbözünk egymástól, hanem habitusban. Az egyik halkan szaval, a másik rettentő okos, a harmadik vehemens, a negyedik nyugodtabb. De biztos nem az exhibicionizmusuk mondatja velük, amit közölni akarnak. Valamit másként tudunk megfogalmazni, amitől ez érvényes lesz. Egyikük sem akart sztár lenni. Nem akartak a csúcsra törni. Valami egészséges közlési vágy van ezekben az emberekben. Hogy mit adhatunk még? Láttam kilencvenkét éves öregembert, aki olyan bölcsességet tudott mondani, hogy leesett az állam. Bár igaz, hogy a világot nem rengette meg. Ha valaki bölcs és nem akar ártani, arra nagy szükség van. Nem hiszem, hogy sokáig fogok énekelni. Nem tudom, hogy az említett kollégáim mennyit fognak még működni a világban. Lehet, hogy holnap úgy ébredek fel, hogy üres lesz a fejem, és nem tudok gitározni. Akkor én kiestem a sorból. Ha esetleg még sem hülyülök meg, akkor el kell mondanom a gondolataimat az embereknek.

Kilgore